Közel egy éve már, hogy a világ a feje tetejére állt és korábban soha nem tapasztalt korlátozásokkal kellett megtanulnunk együtt élni. A COVID-19 elleni küzdelem jegyében férfiak és nők egyaránt elszigetelődtek, miközben minden erővel próbálják ellátni a családjukat és megőrizni az állásukat. Míg maga a vírus orvosi értelemben véve nem tesz különbséget a nemek között, a nőket világszerte kedvezőtlenebbül érintette a járvány.

  • A nők a foglalkoztatottak csupán 39 százalékát teszik ki világszerte, de az összes elbocsátás 54 százaléka őket érinti.
  • Becslések szerint további 11 millió lány hagyhatja ott a tanulmányait, mire a Covid-krízist sikerül leküzdeni, és a korábbi válságokból szerzett tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy sokuk nem is fog visszatérni.

Egy McKinsey-tanulmány az elmúlt pár hónapban megfigyelt tendenciák alapján megállapította, hogy ha nem tesznek lépéseket a nemek közötti foglalkoztatottsági egyenlőség regressziójának ellensúlyozására, a becslések szerint 2030-ban 1 billió dollárral kevesebb lehet a globális GDP-növekedés, mint abban az esetben, ha a női és a férfi munkanélküliség minden szektorban azonos szinten lenne. A különböző iparágaknak és a vállalatoknak szembe kell nézniük ezzel a nyilvánvaló diverzitási problémával és össze kell fogniuk, hogy együtt támogassák a nők foglalkoztatását.

A COVID által támasztott kihívások természetesen a Dell Technologiest sem kerülték el. A vállalat felismerte, hogy a dolgozó szülők – különösen a nők – nehéz helyzetben vannak. Mivel a Dell szerette volna minden csapattagját megtartani, különös figyelmet fordított a megfelelő munkahelyi kultúrára és előtérbe helyezte a rugalmas munkavégzést, illetve juttatásokat biztosított a dolgozó szülőknek. Ez a két támogatást mindenki értékelte, különösképpen a nők.

Idén a nemzetközi nőnap témája a Choose to Challenge, ami a cselekvést helyezi a középpontba: miközben felhívjuk a figyelmet a nemi előítéletekre és az egyenlőtlenségre, mit tehetünk a változás elősegítése érdekében? A nemzetközi nőnap alkalmából idén a Dell megosztja céljait partnereivel és versenytársaival, hogy a jövőben átláthatóvá tegye a fejlődést az esélyegyenlőség irányába. Hiszen ahhoz, hogy egy méltányosabb és egyenlőbb világ felé haladjunk, mindenkire szükség van.

A vállalat még 2019-ben kitűzte céljául, hogy 2030-ra a nők tegyék ki a munkaerő 50 százalékát. Jelenleg ez a szám 31 százalék, ami azt jelenti, hogy még hosszú út áll a Dell előtt a következő kilenc évben. A tech vállalat az alábbi lépésekkel tervezi előrelendíteni az 1-1 arányú nemi eloszlást:

  • A teljesen rugalmas munkaidő és feladatmegosztás megteremtése a gyakorlatban
  • Szakmai fejlődés és előrelépési lehetőségek biztosítása
  • Megszokottól eltérő juttatási rendszerek kidolgozása
  • Befogadó kultúra kialakítása
  • Több női alkalmazott kiválasztása a vezetői pozíciókra
  • A STEM-területeken való elhelyezkedés népszerűsítése a lányok és a fiatal nők körében
  • Képzési lehetőségek biztosítása a munka világába visszatérő nőknek
  • A nők által betöltött technikai szerepkörök számának növelése a Dell Technologies cégcsoportnál